Faipari FORRADALOMBÓL származó

vagyon jelentős része
ÖNT illetheti!

Lehet hogy
az egyikük Ön lesz?

A technológia használata után fizetendő jogdíjak révén a faipar százmilliárd dolláros forgalmának egy kisebb de számottevő része magyar vállalkozókat és kisbefektetőket fog illetni.

MOST induló magyar Startup egy zseniális, BLOKKWOOD névre hallgató találmány révén átalakíthatja a világ faiparát.

Olyan fakezelési eljárást visznek piacra mellyel faipari cégek jelentősen növelhetik, akár meg is többszörözhetik a nyereségüket. 

Paradigmaváltás
a faiparban

– Lehet, hogy újra kell gondolnunk mindazt, amit a fáról mint építőanyagról tudtunk.

Gyakorlatilag egy olyan fakezelési eljárást ajándékozunk a világnak, amellyel bármely ország forradalmasíthatja a faiparát.

Ez a weboldal azért született mert annak a vagyonnak, amit ez a találmány generál, egy jelentős része az ÖN zsebébe vándorolhat.

Újra kell gondolnunk, mit és hogyan lehet fából készíteni, hol és hogyan alkalmazhatunk fát ahol esetleg eddig is szerettük volna, de nem mertünk.
Kifejlesztettünk egy olyan kíméletes, mindössze néhány órát igénybevevő famodifikációs eljárást, amely hatására a fa belső szerkezete megváltozik és az adott faanyag tulajdonságai kiemelkedő mértékben javulnak.
A BLOKKWOOD eljárás alkalmazása révén egy adott faanyag önmaga több szempontból feljavított változatává válik, mégpedig rendkívül jó ár/érték arány mellett.

Tulajdonrészt szerezhet ebben a 100-szoros akár 1000-szeres növekedésre képes Startupban

A találmányt birtokló befektetési társaság a Safis EVO INC úgy döntött, hogy a kezdeti cégérték 10%-át kisbefektetőknek ajánlja fel.

Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy minimális tőkével, akár 200.000 Ft-tal is bevásárolhatja magát a BLOKKWOOD találmányt tulajdonló befektetési társaságba.

Tulajdonrészt szerezhet egy 100-szoros akár 1000-szeres növekedésre képes Startupban

A találmányt birtokló befektetési társaság a Safis EVO INC úgy döntött, hogy a kezdeti cégérték 10%-át kisbefektetőknek ajánlja fel.

Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy minimális tőkével, akár 200.000 Ft-tal is bevásárolhatja magát a BLOKKWOOD találmányt tulajdonló befektetési társaságba.

Milyen bevételre
és hozamra számíthat?

OSZTALÉK

– Mivel Ön osztalék elsőbbségi részvényeket fog birtokolni, ezek garantálják, hogy évről évre kifizetik Önnek a cég által termelt nyereség Önre eső részének legalább 50%-át. Amennyiben a cégnek nincsenek jelentős beruházási, illetve fejlesztési igényei az osztalék mértéke jelentősen nagyobb is lehet.

CÉGÉRTÉK NÖVEKEDÉS

– Ezen felül a cégérték növekedésével az Ön által birtokolt tulajdonhányad értéke is növekszik. Igazán sikeres startupok esetében a kezdeti, a felfutás idejében bekövetkező értéknövekedés 20, 50, 100-szoros, akár 1000-szeres is lehet. Ez azt jelenti, hogy egy 0.5 MFt-os üzletrész 10, 25, 50 MFt-ot, vagy akár 500 MFt-ot is érhet.

FONTOS

– Le kell szögeznünk, hogy a stratupokba történő befektetések, rendkívüli hozam lehetőségek mellett, de kétség nélkül különösen kockázatos befektetési formának minősülnek.

Amennyiben nincs tisztában a startup vállalkozásokba történő befektetések kockázatával feltétlenül

Amennyiben befektetést keres a BLOKKWOOD egy könnyen lehet hogy soha vissza nem térő lehetőség az Ön számára.

Kérjük szánja rá az időt és szerezzen be a megalapozott döntéshez szükséges minden információt. Ezen az oldalon MINDENT megtalál, ami ahhoz kell, hogy megtehesse a megfelelő következő lépést.
Amennyiben határozott befektetési szándékkal rendelkezik kérjen tőlünk részletes befektetési ajánlatot.

A megnyitott 10%-os, 200 MFt-os keret kimerülésével a magánbefektetők számára megszűnik a részesedési lehetőség.

Betekintés
a kulisszák mögé

Egy zseniális találmány és egy csapat amely tudja a dolgát

Az alábbiakban részletes leírását és magyarázatát találja annak, hogy MIÉRT és HOGYAN lesz képes a BLOKKWOOD meghódítani a világ faiparát.
Ez az oldal azért született, mert könnyen lehet, hogy BLOKKWOOD cégnek, Ön lehet az egyik tulajdonosa.

Kérjük nézze át az alábbi RÉSZLETES tájékoztatót, ahol nagy részletességgel bemutatjuk Önnek a találmányt, annak tulajdonságait és előnyeit, továbbá részletesen bemutatjuk Önnek a a üzemfejlesztési, piacmegközelítési és marketing stratégiánkat, azaz egész pontosan azt, hogy miként és hogyan visszük piacra a projektet.

Elegendő információt kapott?

CSELEKEDJEN!

+36 70 388 2496   I   projekt@safis.hu

KIADVÁNY
ПУБЛИКАЦИЯ
PUBLICATION

Startupfinanszírozás

Safis EVO INC.

Minden jog fenntartva © 2019 | Safis-EVO INC.

Központ: 1105 Budapest, Mádi utca 17. B épület
adószám: 61-1865663
cégjegyzékszám: P18000005419